Test karcsú baniyan.

Druzsba úr jelentéséből kivett hiteles adatok nyomán tovább viszi történetét a szerző Éppen a vizsgák ideje járt és a vakációnak kellett kezdődnie, mikor a gimnázium azt az értesítést vette a Zólyom megyei törvényszéktől, hogy egy Kopál Domokos nevű zólyomi ügyvéd, a gimnázium volt tanítványa, elhalálozván, Zsám faluban fekvő ingatlanait a gimnáziumra hagyta, — mégpedig olyan módon, hogy azok jövedelme évenként a tanárok között osztassék fel.

Lett öröm a tanári karban. Ej, no, derék dolog. Van hát mégis hála a világon. Legott egy nagy konferenciát tartottak, s addig is, míg a hivatalos formalitások lefolynának, elhatározták, hogy leküldik Druzsba urat közköltségen, miszerint megtekintvén a hagyatékot, arról a tanári karnak kimerítő jelentést tegyen.

Kérdés: Miért küldték ki éppen Druzsba urat?

Felelet: Mivelhogy ő volt a földrajz tanára. És a tanári testület minden ténye magán viseli a logika alapismérveit. A gimnázium földeket örökölt, tehát a földrajz és természetrajz tanára van hivatva azokról véleményt mondani.

Nemes kötelességtudással vállalta a megtisztelő kiküldetést, s ellátván magát lepkefogó hálókkal, pléhszelencékkel a botanizáláshoz, egy júliusi napon maga mellé vévén Kutorait, elindult istennek nevében a nagy útra, elbúcsúzván a »Páva« embereitől illő módon, és meghagyván a piktornak, hogy mialatt oda lesz, addig is szorgalmasan festegesse Jahodovskát és vigyázzon a homlokra… különösen a homlokra.

Nem utazhatván egész végig vasúton, nyikorgó tót szekereken folytatták útjokat csinos, vadregényes vidéken, ami pompás dolog volt, mert Druzsba úr itt-ott kiszállhatott botanizálni. Tótpelsőcön megháltak a »New York városához« címzett vendéglőben, a hajdani »Arany bogár«-ban, s ott a vendéglőst faggatta kérdéseivel: — Tudja-e hol van Zsám?

Túl van az apamályi aklon. No, az a semminél is kevesebb, gondolta magában és nem kérdezősködött tovább a birtokról, különben is elvonta figyelmét egy test karcsú baniyan hír. Amint az útközben szedett növényeit rendezgette az ivószoba egyik asztalán, a korcsmáros figyelmeztette, hogy a Radvánszkyak útbaeső egyik kastélyában olyan virág nyílik most, melynek száz test karcsú baniyan alatt csak egyszer szottyan kedve ehhez a mulatsághoz, az egész környék jár a nézésére.

Az asszony tudja. Engem nem érdekel. Ő abból él, én annak élek. Nemsokára bejött a korcsmárosné és megmondta, hogy a különös virágot irupé-nek nevezik. Ez aztán a szerencse! Megnézzük, Kutorai.

Ma van Amália napja!

Lesz mit emlegetnie egész életében. Reggel arra menet csakugyan megálltak a Radvánszky-kastély előtt s engedelmet kértek megtekinteni a csodavirágot, de a kertész bosszúsan mondá, hogy volt, nincs, hétfőn virradóra ellopták a zsámi bányamunkások, akik itt háltak meg az urasági pajta alatt; valamelyik gazember belopózott az üvegházba, ahol éppen az utolsó liliom volt kinyílva, letépte és elvitte. A földesúr is előjött eközben s megértvén, miről van szó, sajnálta, hogy hiába fáradtak, aztán hozzátette: — Egyébiránt lélekemelő az, uraim, hogy a munkások immár virágot lopnak Magyarországon.

Érdemes volna megírni.

Test

A jólét jele ez, uraim. Tisza kormányzásának az apotheosise. Azelőtt oldalszalonnákat loptak a munkások és füstölt sonkákat a kéményekből. Druzsba leverten távozott, hogy nem láthatta a ritka irupét, de legalább megtudta, hogy bánya van Zsámban.

Délben valami Klinec nevű faluban etettek a korcsmában, ahol rántottát kértek utasaink. Éppen ott dőzsölt a falusi elöljáróság is, élén a bíróval, ki azzal dicsekedett, hogy a kalapja húsz fontot nyom.

Kutorai bámulta, emelgette. Minél ócskább lett a kalap, annál több zsír és piszok vette bele magát és annál nehezebb lett. Druzsba úr bölcsen elmélkedék erről: — Lássa, Kutorai, a közéletet példázza ennek a tótnak a ms fogyás tippeket. Ösmerek nevezetes politikusokat, akik szintén a piszoktól lesznek egyre súlyosabbak és végül egész raritásokká válnak, mint a klineci bíró kalapja.

Később szóba állt a bíróval, tudakolta Zsám falut. Pedig égek a kíváncsiságtól. Az ördögbe is, micsoda beszédek ezek! Bosszúsan fordult a bíróhoz. Hát mit jelent az, édes fivérke bracsek slatkyhogy túl van az apamályi aklon?

Mert talán jelent valamit. Ejnye, ejnye, Kutorai, nem ösmerte maga azt az elhalt diákot, Kopál Domokost? Test karcsú baniyan volt? Etetés után befogott a fuvaros, mentek, mendegéltek egész délután gyönyörű erdők közt, csörgő patakok mentén, melyeket buja páfrányok szegélyeztek, szederinda fonta be a magyal- és kökénybokrokat.

Gyík leskelődött ki a tövises iglic alul. Druzsba mind ösmerte, a latin neveiket is tudta, sőt úgy rémlett, mintha a füvek, fák őt is ösmernék és integetnének egymásnak: »Ni, itt megy Druzsba Tivadar, a mi barátunk, ismerősünk, a növénytan tanára, köszöntsük, gyerekek« és a bokrok köszöntötték, az öreg fák is hajladoztak.

Dunántúli Napló, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

Néhol behasadt a hegy s egy-egy völgy ékelődött test karcsú baniyan, a fák félre látszottak szaladni, s mint egy zöld selyemszövet terült el a buja rét, ezer színes lepke keringőzött rajta.

Messze a fák között, az erdő szélén megjelent egy-egy szarvas vagy őz, hogy a pataknál szomját oltsa, hanem a lovacskák dobogása, a kocsikerekek robaja visszaijesztette.

Dunántúli Napló, A Pécsi Szénbánya Vállalat adósság nélkül akarja megkezdeni márciust A Pécsi Szénbánya Vállast dolgozói felhaszná'ták a hónap utoko termelő napjait és nagy lendü­lettel előretörtek a tervteljesítésben. Penteken a vá lalat

Este szürkületkor egy magános házikó mellett kocogtak el. A fuvaros hátraszólt: — Test karcsú baniyan volt az apamályi akol. Hogy a csuka és mágnás túl az aklon nem él meg. Kietlen, kopár vidék következett most. Itt a jó útnak is mindjárt vége lett, s a kocsi csakhamar nagyot reccsent; bedűlt egy szakadékba. Csak nagy nehezen kászmálódtak ki utasaink, isten csodája, hogy nem lett embernek, lónak baja, a kocsi azonban összetört.

Druzsba úr nem volt ilyen tréfás hangulatban, a helyzet rosszul festett, test karcsú baniyan kocsi tönkrement, annak kovács kell, továbbmenni nem lehet; éj küszöbén, itt, isten háta mögött, mit tevők legyenek? Minden gyerekkori mese eszébe jutott: a detvai rablókról, a híres Jánosik hajmeresztő cselekedeteiről. Körös-körül a messzeségben apró tüzek gyúltak ki.

Megborzongott a háta. Zsiványok főzik ott vacsorájukat. De a sors nem sokáig kínozta őket, közelgő kocsizörej hangzott az úton. Éppen egy üres bricska volt. No, ezt egyenesen az Isten hajította le az égből. Hová megy?

Kutorai barátom, ha ez nem isten ujja, akkor én nem vagyok Druzsba Tivadar. Szerencsétlenül jártunk az úton.

Lefogyott nő kontra karcsú

A kocsis nemcsak elvitte őket, hanem még segített is a tót fuvarosnak kivontatni a szekérroncsokat és összekötözni valahogy. Druzsba úr kifizette a kárvallottat, aztán felült a pedelussal a pompás bőrülésre s a nagy ijedelem után olyan víg és beszédes lett, mint soha azelőtt. Hát maguknál már a közmondás se igaz, hogy az apamályi aklon túl nem él meg a mágnás? Nem azt mondta, hogy a gazdája báró?

Nem mindegy mikortól karcsú valaki?

A kocsis dicsekedett, hogy az test karcsú baniyan vitte a vasúthoz, aki Pozsonyba ment a menyecske lányához az ám a szép asszony, ha test karcsú baniyan ; otthon is van kettő, de azok még csak palánták, azonfelül egy szép legény fia test karcsú baniyan az úrnak. Érdemes megnézni, hanem iszen nézik is azt a lányok, hogy csak úgy kopog a szívük, mint a telegráfmasina a vasútnál.

Vagy egy kurta óráig mentek a kísérteties esthomályban. Egy kis szellő fújt, a fák, melyek csodaszörnyeknek látszottak, remegve vonaglottak az út szélén. Az égen sötét felhők vágtattak és egyetlen csillag se volt, míg lent a földön, a kopasz mezőkön az alkonyat világosszürkeségének végmaradványa lebegett.

A föld tehát világosabb volt, mint az ég, ami mindig kísérteties hatást tesz. No, szépen vagyunk, gondolta Druzsba úr, de látván, hogy fogyás edina adatokkal nem boldogul, inkább a felhőkre fordítá a szót: mi a legjobb egészséges zsírégető Nem ázunk meg? A kocsis test karcsú baniyan alaposan az ég minden oldalát, aztán vállat vont: — Tudja a fene.

Magyarországi kultúrája[ szerkesztés ] A szarvasgombák Magyarországon is igen elterjedtek, leggyakoribb gazdasági jelentőséggel is bíró szarvasgomba a nyári szarvasgomba Tuber aestivumsőt egyedül hazánkban található meg az egyetlen édes ízű szarvasgomba, a homoki szarvasgomba Mattirolomyces terfezioides, korábban: Terfezia terfezioides en. A szarvasgombák gyűjtésének és fogyasztásának évszázadokra visszanyúló tradíciói vannak. Ferenc József osztrák császár és magyar király kedvenc levese a szarvasgombás csicsókaleves volt, Mária Terézia királynő konyhája fűszerként csirkeételekhez használta. A magyar mikológia egyik jelentős alakja, Hollós László gombakutató már az -ben megjelent Magyarország föld alatti gombái, szarvasgombaféléi: Fungi Hypogaei Hungariae című könyvében a hazai termesztés beindítását szorgalmazta. Sajnálatos módon munkássága és a komoly hazai szarvasgombász hagyományok is a feledés homályába merültek a két világháború között és az azt követő időszakban.

A kocsis fejét rázta, hogy nincs. A bányaigazgató szerette a vendéget, egyrészt, mert szenvedélyes politizáló és disputáló volt, aki mindig friss embereket akart a viaskodáshoz, másrészt, mert a vendégeket a részvénytársaságnak számította fel, fejenként jóval drágábban, mint amennyibe neki kerültek.

A vendég mindenütt gyönyörűség Magyarországon, Wildungenéknél még haszon is volt. A direktornál tehát mindig voltak vendégek, mára is megfogta a helybeli lutheránus papot, Salitius Sámuelt, és a bányatársulat pénztárnokát, Vőneki János nevű kun embert, aki arról volt nevezetes, hogy egyetlen története volt a piócáról, test karcsú baniyan azt sohasem mondhatta el teljesen, mert elbeszélés közben mindig megneheztelt a társaságra és abbahagyta a históriát, mely ennélfogva a maga teljes egészében elveszett az emberiségre és a tudományra.

A pénztárnok úr ugyanis foghártya-gyulladásban szenvedvén fiatalabb korában, az orvos otthon Dorozsmán piócát rendelt az ínyhúsra. Vőneki elalélt a nagy fájdalomban és egy hirtelen támadt köhögési roham folytán elnyelte valahogy a piócát, aki azóta benne lakik s néha csodálatos dolgokat mível belülről, ha a bolondéria rájön… Mikor odáig ér s mondani kezdené a nyughatatlan állat viselt dolgait, valaki rendesen közbeszól, hogy az lehetetlen, mert annyi év óta vagy a pióca pusztult volna el, vagy a pénztárnok, Vőneki úr dühbe jön s az asztalra üt: Én nem szoktam hazudni, kikérem magamnak; mi mind a ketten élünk, ha mondom — és egy világért sem folytatja tovább.

Éppen vacsorához akartak ülni, mikor utasaink behajtattak a nagy, kényelmes udvarba, mely egy egész telepnek a legcsinosabb épületéhez vezetett. A direktor vidám zajjal fogadta a jövevényeket. Egy csöppet se látszott rátartónak vagy kevélynek, sovány, púposhátú emberke volt, valószínűleg azért nem folytatta a báróságotde szép, vékony arcáról intelligencia sugárzott.

Druzsba úr bemutatta test karcsú baniyan és kísérőjét, Wildungen úr viszont bemutatta két vendégét és délceg fiát, Wildungen György bányamérnököt ilyen fiatal és már végzett — csodálkozék Druzsba úr fennhangonmegnevezte két kis lánykáját, melyek közül tizenhárom éves volt a nagyobbik és tizenegy éves a kisebbik. Aztán egyszerre kikiáltott az ajtón: — Nosza hamar, Katalin, még két terítéket!

A két teríték ott termett, Kutorai azonban szabódott a leülésre nézve. A vacsora remek volt, a »Pává«-nál sem lehet ilyet enni, a hangulat kedélyes, a test karcsú baniyan vidám anekdotákat beszélt berlini tanulókorából, a fiatal Wildungen mulatságosan tudta produkálni a zürichi németeket általában pompás fiú volt a kis WildungenVőneki pedig nagyokat hörpintgetett micsoda kellemes pocsolyát csinál az most a piócájának és egyre biztatgatta a többit is.

Hát iszen koccintgattak is eleget, sőt idősb Wildungen úr egy tósztot is mondott Zsám új birtokosára, a budai gimnáziumra és annak egyik jelenlevő képviselőjére, kifejtvén beszédében, hogy a magyar nem boldog és hogy Tisza Kálmán nem igaz hazafi és nem igazi liberális ember.

Druzsba úr, meghatva a tószt által, könnyekre fakadt, amit látván Kutorai — ki mindenben alkalmazkodni akart feljebbvalójához —, elkezdett hangosan sírni.

A csöppecske kisasszonyokat, kik az asztal végén bújtak össze, éppen csak ez a mozzanat kezdte érdekelni s váltig kérdezgették: »Ki bántotta a bácsit? Mikor Türr Pista a lakodalmát tartotta Párizsban egy Bonaparte leánnyal, a lakomán jelen volt egy előkelő zsidó bankár is s az asztalnál arról beszéltek, hogy el kellene bánni a zsidókkal, mire megszólalt a bankár, aki igen szellemes ember vala: »Siessenek, uraim, ha minket fel akarnak akasztani, mert ha sokáig halogatják, nem marad kötélre való pénzük.

Hisz újabban már a szent koronát is úgy ábrázolják, hogy pájeszek lógnak le róla. Test karcsú baniyan láncféle kétoldalt… Majd végigment Druzsba úr az összes kormányzati hibákon s eljutván az államadósságok milliárdjaihoz, egy mély elmére valló fordulattal ebből meríti a reményt jövendő fennmaradásunkra nézve, mivel — úgymond — a hitelezők nem hagyják megsemmisülni az országot, nehogy a pénzük odavesszen.

Vőneki fölrezzent bóbiskolásából s keserű hangon morgott közbe csak ez az egyetlen politikai közbeszólása volt fekete lány fogyás sikertörténetek — Nem kellett volna megölni Kuthen királyt. A jó öreg kun még ott tartott a gravamenekben, hogy a magyarok gonoszul bántak el a kun királlyal.

Alighogy kicseréltettek a haza sorsára vonatkozó eszmék, Druzsba úr átvitte a beszélgetést hivatalos kötelességére s a hagyaték iránt sietett beszerezni az információkat. A földek egyre-másra megérnek holdankint harminc-negyven forintot. S hamiskásan hunyorított Salitiusra.

Navigációs menü

Pedig inkább a fiát figyelte volna, aki fülig pirult ennél a témánál. A csibukok füstje kék felhőkbe burkolta a társaságot, e kékségből szárnya nőtt a jókedvnek, s e szárnyakból hulltak ki apró színes tollak, ötletkék, incselkedések. Druzsba úr csodálkozott, letette a csibukot. Hogy ki lehet, nem tudjuk, de egyszer vigyázatlanságból excellenciás úrnak szólította a vele jött férfi, nyilván komornyikja.

A haszonbéri szerződés évekre szól s mindössze egypár száz forint évente, szóval csekélység, mert a kastély el volt hanyagolva, baglyok lakták. A bérlő test karcsú baniyan nagy pompával, fél évig dolgoztak a kőművesek, díszítők, kárpitosok. Azt hiszem, belejött vagy százezer forintba. Az embernek a szíve szorul el ilyen pazarlás láttára.

Druzsba úr megelégedetten simogatta rőt szakállát. A holt tárgyak után jött az eleven felszerelés. Orosz trapperek, póni lovak, egy fehér bárány, három papagáj, mindenik más színű, egy mókus ezüst kalitkában, egy dog, két véreb, két angóramacska, egy uhubagoly.

Karcsú, formás, feszes testet varázsol az új, 30 napos kihívás!

Most végre szállingózni kezdett az udvar, hat kis udvarhölgy, egy guvernant, egy vén komornyik, két huszár, két szakácsnő, egy kertész, egy kürtös, egy fésülő frájla, egy kocsis, egy szerecsen groom és egy major domus, aki csak németül tud. Druzsba úr szemkarikái kitágultak, s úgy hallgatta lecsukódó szempillákkal, édesdeden, mint egy ezeregyéjszakai mesét.

Jó volna a gimnáziumnak, — tréfálkozott Wildungen —, a diákok verseket írnának hozzá. Ennyi szivárgott ki. Aztán elutazott és csak néha, igen ritkán jön megnézni. Gondolom, kétszer volt itt azóta. Mikor jön, egy sípot fúj meg a kapu előtt, mire a kastély tornyáról kürtszó felel, s akkor megnyílik dübörögve a kapu. Más halandó előtt csukva marad. Képzelheti, hogy akadtak már vállalkozó szellemek, mert semmi se vonz úgy, mint a tilalmas és titokzatos, kik mindenféle csellel próbáltak beállítani vendégnek, de nem lehet; a kastély néma marad, minden kopogásra, kérésre, dörömbölésre, mint a sír.

NaturMed megújulás – karcsú test, feszes bőr és kirobbanó vitalitás

Druzsba úr elszomorodott. Beláthatja báró úr, hogy minden áron be kell jutnom. Nincs rá mód. Csak ostrommal lehetne, de katonasága, úgy látom, nincs.

És mit a fogyás megállította a menstruációmat, báró úr, mi az a személy és miért tartják ott? Nem is lehet más. A kicsike valami trónkövetelő hercegnő, talán egy Orleans vagy egy Bourbon kisasszony, vagy isten tudja… de valami ilyenféle. Ide dugják, a világ egy elhagyatott zugába, hogy azután alkalmas órában elővegyék.

Valami nagy európai cselszövény készül és a machinációban benne van a bécsi udvar uveitis fogyás is. Egyébiránt ezeket ne tessék valahogy a jelentésbe fölvenni, mert ebből test karcsú baniyan komplikáció lehetne, s még a fejéért sem állnék jót… — Az én fejemért?

Azonfelül mi magunktól semmit se tudunk csinálni, ha mások ki nem kaparják nekünk a jobb időket, mert élhetetlen a magyar. Locsog a szabadságról, de azt se tudja, mi fán terem. Azt hiszi, a szabadság azt jelenti, hogy nem kell dolgozni. Innen is van, hogy mikor pihenni akar, szabadságot kér. A pihenést nevezi szabadságnak.